U13 II. osztály

Rovat: 

Hagyományainkhoz híven felnőtt és utánpótlás együtteseinkkel, szurkolóinkkal, és idén először amatőr felnőtt és gyerek szakosztályunk tagjaival búcsúztattuk a szezont az ÉRD Arénában. 

Az ünnepélyes évzárót Tekauer Norbert, klubunk elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket, és összefoglalta a szezon eseményeit.Tekauer Norbert megköszönte támogatóinknak, partnereinknek a segítségüket,  támogatásukat, mellyel hozzájárultak hogy ebben a szezonban is elérje klubunk a kitűzött céljait, majd T. Mészáros Andrással, Érd MJV polgármesterével átadták nekik az ajándékcsomagokat. A folytatásban klubunk elnöke utánpótlás együtteseinket és edzőiket szólította korosztályok szerint, akiknek T. Mészáros András és felnőtt csapatunk játékosai egyenként adták át a szezon emlékére készített pólókat.

A folytatásban a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzőinknek, a hazai mérkőzéseinken segítő önkénteseinknek, az ÉRD Aréna munkatársainak, valamint a csapat stábjának egész éves munkáját köszönte meg a klubvezetés. Ezt követően az idei szezonban alapított amatőr szakágunk felnőtt és gyerek tagjait  is egyenként szólította ki Tekauer Norbert, és felnőtt játékosainkkal közösen adtak át nekik az ajándékokat.

A 2017/18-as szezon emlékeit felidéző kisfilm után vezetőedzőnk, Szabó Edina és Rácz Marianne tartott rövid évértékelőt, és megköszönte a csapatnak, a stábnak a közös munkát, és szurkolóinknak a fáradhatatlan támogatásukat. Végül Tekauer Norbert búcsúztatta el a távozó játékosainkat, Bernát Dorinát, Klivinyi Kingát és Jamina Robertset, akikről egy-egy kisfilmben gyűjtöttük össze a közös sikereket megörökítő legszebb pillanatokat. Andjela Bulatovic búcsúfilmjét követően Szabó Edina és Rácz Marianne mondta el gondolatait arról, hogy milyen jelentőséggel bírt Andjela Bulatovic a csapat életében. Andjela meghatódva mondott köszönetet a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak az itt eltöltött évekért, és elmondta, hogy Érden itthon érezte magát, és hiányozni fog neki az ÉRD. A hivatalos programot követően a gyerekek és a szurkolók együtt fényképezkedtek kedvenc játékosaikkal, és begyűjtötték tőlük az autogramokat is. Találkozunk 2018/2019-ben, hajrá ÉRD!

ÉRD 2017/2018-as eredményei

U8

U8 Kovács László régió 1. hely

U9

ÉRD 1: U9 Kovács László régió 7. hely

ÉRD 2: U9 Kovács László régió 11. hely

U10

Kisiskolás U10 I. osztály Kovács László régió 17. hely

U11

U11 I. osztály Kovács László régió 2. hely

U13

U13 I. osztály országos 21. hely

U13 II. osztály Kovács László régió 2. hely

Serdülő

Serdülő I. osztály Nyugat 11. hely

Serdülő III. osztály Dél 2. hely

Pest megye ifjúsági 18. hely

Ifjúsági

Ifjúsági III. osztály Közép 1. hely és Bajnokok Tornája 4. hely

Ifjúsági I. osztály Nyugat 10. hely

Pest megye felnőtt 2. hely

Bp. I. Felnőtt

Budapesti Női I. osztály 12. hely 

Felnőtt

NB I felnőtt 3. hely

Magyar Kupa 2. hely

EHF-Kupa 3. selejzetőkör

 

Gratulálunk az elért eredményekhez! 

Rovat: 

Klubunk 2016 nyara óta az utánpótlás felmérés keretein belül rögzíti fiataljaink kézilabda specifikus adatait. A tavaszi, szezonzáró felmérésre a hét elején került sor az ÉRD Arénában. 

2016 óta hatodik alkalommal minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt két nap leforgása alatt. Az eredmények rögzítésre kerülnek, így nyomon követhető fiataljaink fejlődése. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel.

 

Korosztály: 

U13 II. osztályban szereplő csapatunk a Gyermekbajnokság LU13 2. osztályának felsőházában ezüstéremmel zárta a bajnokság küzdelmeit.

A Gyermekbajnokság LU13 2. osztályában, a Kovács László régió "B" csoportjában kezdte a 2017/2018-as szezont utánpótlás csapatunk, ahonnan csoportelsőként, 12 mérkőzés után 10 győzelemmel és két vereséggel jutottak a Kovács László régió felsőházába. A felsőházban is remekül teljesítő alakulat 18 győzelemmel és 4 vereséggel ezüstérmesként végzett a bajnokságban.

A csapat tagjai: Bánfalvi Sára, Bengyel Kata, Berényi Kira, Bilik Zsófia, Deák Zsófia, Erdős Petra, Fogarasi Anett, Király Flóra, Krucsó Fanni, Lazók Petra, Lukácsi Jázmin, Matyasovszky Nelli, Pietraskó Nikol, Pintér Polina, Serényi Szonja, Szabó Zsanett, Szunyok Réka, Turbucz Léna, Urbányi Júlia, Weisz Zsófia

Edzők: Maurer Szandra, Gridnyeva Szvetlana

Gratulálunk az ezüstéremhez, hajrá ÉRD!

 

A szezon utolsó mérkőzésén NB I-es felnőtt csapatunk 29:21-es győzelmet ért el a Budaörs Handball együttese ellen. A találkozó után lányaink nyakába kerültek a bajnoki bronzérmek.

A K&H női kézilabda liga 2017/2018-as évadának záró fordulójában együttesünk Tóth Gabriella és Mariama Signaté révén szerzett vezetést, majd Krpez Slezák Katarina hétméteresből szerzett találatával 4:3-ra vezettünk. A folytatásban irányítónk duplázott, szélsőink, Gávai Szonja és Krpez Slezák Katarina góljaival negyedóra elteltével 9:7-re vezettünk. A következő percekben Kisfaludy Anett és Jamina Roberts is feliratkozott a gólszerzők listájára (13:9). 15:12 után után Andjela Bulatovic jegyzett találatot még az első félidőben, majd a második játékrész elején Krpez Slezák Katarina és Coralie Lassource növelték hatra vezetésünket (18:12). Jobbszélsőnk a hétméteresvonalról is eredményes volt, míg a vendégek Julie Foggea eszén nem tudtak túljárni büntetőből. A hajrára Jamina Roberts, Tóth Gabriella és Kisfaludy Anett növelték kilencgólosra előnyünket. Az utolsó percekben utánpótlás játékosaink is pályára léptek, a 29:21-es végeredményt Domokos Dalma állította be. A lefújás után Dr. Aradszki András, Érd MJV országgyűlési képviselője, T. Mészáros András, Érd MJV Polgármestere, Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai Igazgatója és Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség Versenyigazgatója adta át együttesünk tagjainak a bronzérmeket.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Pénteken ifjúsági III. osztályú csapatunk a Bajnokok Tornáján vett részt, ahol két győzelemmel és két vereséggel a 4. helyen végzett. Pest megye ifjúsági lányaink a rájátszásban a Csömöri KSK-t győzték le, míg U13 2. osztályú együttesünk mind a két találkozóját megnyerte hétvégén, és ezzel a második helyen zárta a bajnokság küzdelmeit. A hét utolsó napján U13 1. osztályú csapatunk két mérkőzéséből egy találkozón gyűjtötte be a bajnoki pontokat. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. május 23., szerda

NB I felnőtt | ÉRD - Budaörs Handball 29:21 (16:12)

 

2018. május 25., péntek

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 23:15 (15:6)

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | ÉRD II - Szeghalmi NKC 34:23 (16:8)

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 elődöntő | Dorogi ESE - ÉRD 19:15 (10:7)   

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 3. helyért| ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 21:22 (11:13)

 

2018. május 26., szombat

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | ÉRD III - Csömöri KSK 41:15 (19:3)

 

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház |  Budaörsi KSE - ÉRD 16:26 (13:14)

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház | ÉRD - Vecsési SE 23:21 (12:7)

 

U8 Kovács László régió | Inárcs-Örkény KC - ÉRD I 

U8 Kovács László régió | ÉRD II - Dunakanyar Kézilabda Akadémia II

U8 Kovács László régió | ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

U8 Kovács László régió | Dunakanyar Kézilabda Akadémia I - ÉRD II

 

2018. május 27., vasárnap

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Kisvárdai KC - ÉRD 23:26 (13:14)

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Alba Fehérvár KC - ÉRD 25:16 (13:8)

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

Klubunk a 2017/2018-as szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, szerdán 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!

A bajnoki évad zárásaként, hagyományainkhoz híven felnőtt csapatunk, utánpótlás együtteseink és szurkolóink ünnepélyes évzáróval búcsúztatják együtt a szezont. Az ÉRD Arénában június 13-án, szerdán 18:00-tól együtt ünnepeljük a 2017/2018-as idény végét, a sorozatban megszerzett, az így már sportágtörténelmi hatodik bajnoki bronzérmet, a klub történetének második Magyar Kupa ezüstérmét és utánpótlás csapataink sikereit. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!

 

A 2017/2018-as szezon utolsó mérkőzésén a Budaörs Handball együttese ellen lép pályára felnőtt csapatunk az ÉRD Arénában. A találkozóra jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna recepcióján és az ÉRD Aréna weboldalán. A találkozó végén bérletes szurkolóink, és azok között akik elővételben megvették a jegyüket kisorsoljuk a játékosok mezeit. Ne maradj le a mérkőzésről és az értékes ereklyékről!

K&H női kézilabda liga - 26. forduló
ÉRD - Budaörs Handball


Időpont: 2018. május 23., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely

Nyerd meg belépőjegyeddel a lányok mezeit!

Azok között, akik elővételben az ÉRD Aréna jegypénztárában, vagy az ÉRD Aréna honlapján (http://erdarena.hu/index.php?p=jegy) 2018.05.22. 20:00-ig megvették a belépőjegyüket, a mérkőzés végén kisorsoljuk a játékosok mezeit.

A nyereményt azonnal átadja személyesen a mez gazdája a nyertesnek!

Természetesen a bérlettel rendelkező szurkolóink helyei is részt vesznek a sorsolásban.

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: https://handballerd.hu/node/42920

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. május 23., szerda

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - Budaörs Handball

 

2018. május 25., péntek

Ifjúsági III. osztály - Bajnokok Tornája 2018 | Dunakeszi Szent István Ált. Isk. (2120 Dunakeszi, Repülőtéri u. 3.)

10:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE

13:20 ÉRD II - Szeghalmi NKC

 

2018. május 26., szombat

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

09:30 ÉRD III - Csömöri KSK

 

U13 2. osztály Kovács L. régió felsőház | Ceglédi Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

11:00 Budaörsi KSE - ÉRD

13:00 ÉRD - Vecsési SE

 

U8 Kovács László régió | OBO Aréna Dabas (2370 Dabas, Iskola u. 5.)

12:00 Inárcs-Örkény KC - ÉRD I

13:00 ÉRD II - Dunakanyar Kézilabda Akadémia II

14:00 ÉRD I - Inárcs-Örkény KC

14:00 Dunakanyar Kézilabda Akadémia I - ÉRD II

 

2018. május 27., vasárnap

U13 1. osztály Kelet-Nyugat 19-24. helyért | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)

11:00 Kisvárdai KC - ÉRD

14:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk szerdán 31:25-re nyert a Kisvárda Master Good SE ellen az ÉRD Arénában, majd a hét utolsó napján nyolcgólos győzelmet ért el a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE otthonában. Utánpótlás együtteseink öt mérkőzést nyertek meg a héten.

Jól kezdte csapatunk a 22. forduló mérkőzését a Kisvárda Master Good SE ellen, hiszen Krpez Slezák Katarina és Kiss Nikolett találataival öt perc elteltével 3:0-ra vezettünk. A fantasztikus bravúrokat bemutató Janurik Kinga a 7. minutumban kapta az első gólt, azonban 4:4-nél egyenlített ellenfelünk, de negyedóra elteltével már néggyel vezettünk (9:5). A folytatásban Tóth Gabriella, Mariama Signaté és Gávai Szonja növelték góljaink számát. A félidő hajrájában Krpez Slezák Katarina büntetőből és akcióból is bevette a kaput, míg a 17:12-es félidei eredményt Janurik Kinga egészpályás találata állította be. A szünetben ifjúsági III. osztályú lányaink Németh Miklóstól, a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség főtitkárától kapták meg bajnoki aranyérmüket, majd a fordulás után jobbszélsőnk, Kiss Nikolett és Tóth Gabriella növelték előnyünket. A következő percekben felváltva születtek a találatok, majd ellenfelünk csökkentette hátrányát, de Kiss Nikolett átlövés, valamint Krpez Slezák Katarina lerohanásgólja visszaállította a hattalálatos különbséget (26:20). A mérkőzés utolsó perceiben Mariama Signaté a szaggatottról, Tóth Gabriella pedig talpról vette be a kaput a 31:25-ös végeredménnyel záruló összecsapáson.

 

Négy nappal később lányaink a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE otthonában léptek parkettre, ahol öt perc elteltével 3:3 állt az eredményjelzőn. Ezt követően ellenfelünk tizenhárom minutum alatt egyszer vette be Julie Foggea kapuját, míg csapatunk Krpez Slezák Katarina négy, illetve Mariama Signaté két góljával összesen hatszor volt eredményes (4:9). A félidő utolsó harmadára fordulva Kiss Nikolett, Tóth Gabriella és Coralie Lassoruce növelték előnyünket, majd saját nevelésű beállónk, Szabó Laura is megszerezte első gólját a mérkőzésen. A 8:16-os félidő után lányaink közül először Kisfaludy Anett talált be, majd gyors ellentámadás után Jamina Roberts is a hálóba lőtt. A következő percekben Szabó Laura értékesített hétméterest, míg Julie Foggea védte a hazaiak büntetőjét. Az 57. percben a védekezésben is nagy szerepet játszó Kisfaludy Anett ötödik góljával 18:24-re alakította az eredményt. A mérkőzés hajrájában fiataljaink is megmutathatták tudásukat, sőt Domokos Dalma büntetőből megszerezte első NB I-es gólját is (22:30).

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Kedden ifjúsági III. osztályú lányaink a Kiskunhalas ellen gyűjtötték be a két pontot, mellyel veretlenül nyerték meg bajnokságot. Egy nappal később serdülő és ifjúsági I. osztályú csapatunk is a NEKA korosztályos együttesét fogadta az ÉRD Arénában, de a győzelem nem sikerült lányainknak. U13 1. osztályú csapatunk a 19-24. helyért, és U13 2. osztályú együttesünk a bajnokság felsőházában is egy-egy győzelmet szerzett a hétvégi fordulókban. Pest megye ifjúsági csapatunk tizenhat góllal nyert Csömörön, míg serdülő III. osztályú együttesünk a Dunaújvárosi AC ellen bizonyult jobbnak. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 24., kedd

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Kiskunhalas UKSC 47:23 (23:9)

 

2018. április 25., szerda

Serdülő I. osztály | ÉRD - NEKA 18:31 (9:14)

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - NEKA I 21:39 (6:20)

 

NB I felnőtt | ÉRD - Kisvárda Master Good SE 31:25 (17:12)

 

2018. április 28., szombat

U13 2. osztály felsőház | ÉRD - Inárcs-Örkény KC 30:14 (16:5)

U13 2. osztály felsőház | ÉRD - Dabas KC VSE 16:17 (6:10)

 

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - GVM Europe-Vác 22:21 (12:11)

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - Kisvárdai KC 23:27 (10:14)

 

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | Csömöri KSK - ÉRD III 22:40 (13:17)

 

2018. április 29., vasárnap

Serdülő III. osztály | Dunaújvárosi AC - ÉRD II 4:24 (1:14)

 

NB I felnőtt | Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - ÉRD 22:30 (9:16)

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

Két utánpótlás játékosunk, Berényi Kira és Vajda Szonja is bekerült a serdülő válogatott 60 fős keretébe.

2017 novemberében a Magyar Kézilabda Szövetség szakemberei megkezdték a 2004. január 1. és a 2005. december 31. között született lányok kiválasztásának folyamatát. A megyei kiválasztón 14, a regionális kiválasztón pedig 5 ÉRD játékos mutathatta meg magát a válogatott keretbe jutásért. A kiválasztók alapján két utánpótlás játékosunk, Berényi Kira és Vajda Szonja is bekerült az országos szintű kiválasztóra, egyúttal a serdülő válogatott 60-as keretébe, melyhez ezúton is szívből gratulálunk! Hajrá lányok, hajrá ÉRD!

 

NB I-es felnőtt csapatunk előbb a hét közepén a Kisvárda Master Good SE együttesét fogadja az ÉRD Arénában, majd vasárnap a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE otthonában lép pályára. A szerdai mérkőzésre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Utánpótlás együtteseink kilenc mérkőzést vívnak a héten.

K&H női kézilabda liga - 22. forduló
ÉRD - Kisvárda Master Good SE


Időpont: 2018. április 25., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér

 

K&H női kézilabda liga - 23. forduló
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - ÉRD


Időpont: 2018. április 29., vasárnap 17:00
Helyszín: Messzi István Sportcsarnok (6000 Kecskemét, Olimpia u. 1/a)
Játékvezetők: Asztalos Bence, Bárkányi Gábor
 

Szurkolói információk:

A szerdai ÉRD - Kisvárda Master Good SE találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 24., kedd

Ifjúsági III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

17:00 ÉRD II - Kiskunhalas UKSC

 

2018. április 25., szerda

Serdülő I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

13:30 ÉRD - NEKA

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

15:30 ÉRD - NEKA I

 

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - Kisvárda Master Good SE

 

2018. április 28., szombat

U13 2. osztály felsőház | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

10:00 ÉRD - Inárcs-Örkény KC

12:00 ÉRD - Dabas KC VSE

 

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | Köfém Csarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)

11:00 ÉRD - GVM Europe-Vác

13:00 ÉRD - Kisvárdai KC

 

Pest megye ifjúsági 17-19. helyért | Csömöri Sportcsarnok (2141 Csömör, Major utca 7-9.)

14:30 Csömöri KSK - ÉRD III

 

2018. április 29., vasárnap

Serdülő III. osztály | Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)

11:00 Dunaújvárosi AC - ÉRD II

 

NB I felnőtt | Messzi István Sportcsarnok (6000 Kecskemét, Olimpia u. 1/a)

17:00 Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

Idén XXXIII. alkalommal került megrendezésre az Audi ETO Balázs Kupa Győrben. Március 25-28. között a nagy múltú nemzetközi utánpótlás tornán négy korosztályban versenyezhettek a résztvevő lány és fiú csapatok. Klubunkat három korosztályban négy csapat képviselte, U11-es, U13 I. és U13 II.-es, valamint serdülő I. osztályú alakulataink léptek pályára a Rába partján.

LC – 2006 lány kategória

Ebben a korosztályban 4 csoportban 17 csapat mérkőzött meg. U11-es lányaink a „C” csoportban játszottak a PC Trade Szeged KKSE, a Győri ETO KC II., az osztrák HYPO NÖ és a szlovák HC Tatran Stupava együttesei ellen. Két vereséggel és három győzelemmel végül a torna 11. helyét szerezték meg fiataljaink.

Eredmények:

Győri ETO KC – ÉRD 14:5

ÉRD: Szilágyi Panna, Rieger Karolina, Bognár Vivien 1, Kis Blanka, Gál Kincső, Gál Eszter, Kapu Zsófi 2, Tóth Violetta 2, Tóth Virág, Fuchs Júlia, Majos-Marozsán Györgyi, Kasza Kitti, Bódi Kíra

ÉRD – HYPO NÖ 18:13

ÉRD: Szilágyi Panna, Rieger Karolina, Bognár Vivien 1, Kis Blanka, Gál Kincső 1, Gál Eszter, Kapu Zsófi 6, Tóth Violetta 6, Tóth Virág 3, Fuchs Júlia, Majos-Marozsán Györgyi 1, Kasza Kitti, Bódi Kíra

ÉRD – PC Trade Szeged KKSE 11:13

ÉRD: Szilágyi Panna, Rieger Karolina, Bognár Vivien, Kis Blanka, Gál Kincső 1, Gál Eszter, Kapu Zsófi 4, Tóth Violetta 5, Tóth Virág 1, Fuchs Júlia, Majos-Marozsán Györgyi, Kasza Kitti, Bódi Kíra

HC Tatran Stupava – ÉRD 2:15

ÉRD: Szilágyi Panna, Rieger Karolina, Bognár Vivien 2, Kis Blanka, Gál Kincső, Gál Eszter, Kapu Zsófi 6, Tóth Violetta 4, Tóth Virág 2, Fuchs Júlia, Majos-Marozsán Györgyi 1, Kasza Kitti, Bódi Kíra

11-12. helyért: ÉRD – Dorogi ESE 14:5

ÉRD: Szilágyi Panna, Rieger Karolina, Bognár Vivien 1, Kis Blanka, Gál Kincső, Gál Eszter, Kapu Zsófi 7, Tóth Violetta 5, Tóth Virág 1, Fuchs Júlia, Majos-Marozsán Györgyi, Kasza Kitti, Bódi Kíra

Edzői szemmel: „Az U11-es csapatnak ez volt a második komolyabb megmérettetése. 17 csapat indult a tornán, több nemzetből, akik más-más játékkultúrát képviseltek.  A sorolásunk úgy adódott, hogy mindhárom játéknapon mi kezdtük az első mérkőzéseket, amelyek reggel 8 órakor kezdődtek. Ez a korai kezdés nagyon megviselte a gyerekeket, de hősiesen vették az akadályt. A csoportban a harmadik helyen végeztünk, amivel elégedett voltam. Ezután érezhetőek lettek a fáradtság jelei, nem bíztak magukban és egymásban sem, ami megbosszulta magát, mert csak a 11. helyen tudtunk végezni. Összességében elégedett vagyok a kis csapatommal, hiszen ők még csak most kóstolnak bele a sorozatterhelés szépségeibe.” – Kemény Andrea

 

LB – 2004 lány kategória

Két csapattal is képviseltük klubunkat a 2004-es korosztályban, hiszen U13 I. és U13 II. osztagunk is megmérette magát. A 13 résztvevő csapat két csoportban mérkőzött meg a győzelemért. Az „A” csoportban kaptak helyet U13 II. lányaink, akik a Győri ETO KC, a KK Hajduszoboszló, a Pénzügyőr SE, a szlovák HC Tatran Stupava és az osztrák HYPO NÖ együtteseivel találkoztak, míg a „B” csoportban U13 I. csapatunk ellenfelei a Győri ETO KC Ikervár, a Dorogi ESE, a Mosonmagyaróvári KC SE, a Haladás VSE, a cseh DHC Slavia Praha és a szlovák Iuventa Michalovce voltak. U13 I. lányaink végül négy vereséggel és három győzelemmel a 8. helyet szerezték meg, míg 2005-ös fiataljaink az „A” csoportban három vereséggel, három győzelemmel és egy döntetlennel az előkelő 4. helyet érdemelték ki.

Eredmények:

Iuventa Michalovce – ÉRD U13 I. 9:16

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella 3, Józsa Anikó, Sári Fanni 5, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 3, Pintér Petra 1, Balogh Vivien, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia 1, Vajda Szonja 3

ÉRD U13 II. – Pénzügyőr SE 16:10

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra 3, Bilik Zsófia, Urbányi Júlia 2, Szunyok Réka, Erdős Petra 3, Pietraskó Nikol 2, Lukácsi Jázmin 3, Berényi Kira 2, Matyasovszky Nelli, Serényi Szonja, Turbucz Léna, Krucsó Fanni, Bengyel Kata, Weisz Zsófia 1

DHC Slavia Praha – ÉRD U13 I. 18:15

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella 4, Józsa Anikó, Sári Fanni 1, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 5, Pintér Petra 1, Balogh Vivien, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia 1, Vajda Szonja 3

ÉRD U13 II. – Győri ETO KC 10:24

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra, Bilik Zsófia, Urbányi Júlia 1, Szunyok Réka, Erdős Petra 1, Pietraskó Nikol 2, Lukácsi Jázmin 3, Berényi Kira 2, Matyasovszky Nelli, Serényi Szonja, Turbucz Léna, Krucsó Fanni 1, Bengyel Kata, Weisz Zsófia

ÉRD U13 I. – Mosonmagyaróvári KC SE 16:15

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella 1, Józsa Anikó, Sári Fanni 5, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 3, Pintér Petra, Balogh Vivien, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia 3, Vajda Szonja 4

KK Hajdúszoboszló – ÉRD U13 II. 3:34

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra 1, Bilik Zsófia 3, Urbányi Júlia 2, Szunyok Réka 1, Erdős Petra 3, Pietraskó Nikol 2, Lukácsi Jázmin 4, Berényi Kira 2, Matyasovszky Nelli 4, Serényi Szonja 6, Turbucz Léna 2, Krucsó Fanni, Bengyel Kata 3, Weisz Zsófia 1

Haladás VSE – ÉRD U13 I. 13:19

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella 2, Józsa Anikó, Sári Fanni 5, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 5, Pintér Petra, Balogh Vivien, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia 1, Vajda Szonja 6

HC Tatran Stupava – ÉRD U13 II. 18:18

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra 1, Bilik Zsófia, Urbányi Júlia, Szunyok Réka 2, Erdős Petra 3, Pietraskó Nikol, Lukácsi Jázmin 9, Berényi Kira 2, Matyasovszky Nelli, Serényi Szonja, Turbucz Léna, Krucsó Fanni 1, Bengyel Kata, Weisz Zsófia

ÉRD U13 I. – Győri ETO KC Ikervár 12:31

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella, Józsa Anikó, Sári Fanni 5, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 1, Pintér Petra, Balogh Vivien 2, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia, Vajda Szonja 4

ÉRD U13 II. – HYPO NÖ 17:10

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra 3, Bilik Zsófia, Urbányi Júlia, Szunyok Réka 2, Erdős Petra, Pietraskó Nikol 1, Lukácsi Jázmin 2, Berényi Kira 6, Matyasovszky Nelli, Serényi Szonja, Turbucz Léna 1, Krucsó Fanni 2, Bengyel Kata, Weisz Zsófia

ÉRD U13 I. – Dorogi ESE 12:18

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella, Józsa Anikó, Sári Fanni 2, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 3, Pintér Petra, Balogh Vivien, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia 1, Vajda Szonja 6

ÉRD U13 II. – Győri ETO KC Ikervár 12:24

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra, Bilik Zsófia 1, Urbányi Júlia, Szunyok Réka, Erdős Petra 2, Pietraskó Nikol, Lukácsi Jázmin 2, Berényi Kira 4, Matyasovszky Nelli, Serényi Szonja 1, Turbucz Léna 1, Krucsó Fanni 1, Bengyel Kata, Weisz Zsófia

7-8. helyért: Pénzügyőr SE – ÉRD U13 I. 10:9

ÉRD: Poteczin Enikő, Auer Aisa, Zsolnai Arabella, Józsa Anikó, Sári Fanni 1, Szatmári Csenge, Horváth Henriett 1, Pintér Petra 2, Balogh Vivien, Fodor Tamara, Mihály Beatrix, Vasileiou Sofia 3, Vajda Szonja 2

3-4. helyért: DHC Slavia Praha – ÉRD U13 II. 17:15

ÉRD: Pintér Polina, Deák Zsófia, Király Flóra 1, Bilik Zsófia, Urbányi Júlia, Szunyok Réka 1, Erdős Petra 3, Pietraskó Nikol, Lukácsi Jázmin 2, Berényi Kira 8, Matyasovszky Nelli, Serényi Szonja, Turbucz Léna, Krucsó Fanni, Bengyel Kata, Weisz Zsófia

Edzői szemmel (U13 I.): „Összességében mind a két csapat teljesítményével elégedett vagyok. Az U13-as csapatom jobb teljesítményt nyújtott a torna három napja alatt, mint a bajnokságban, annak ellenére, hogy a 8. helyen végeztünk.  Összeszedetten és igazi csapatként játszottak minden mérkőzésen. A hangsúlyt a védekezésre fektettük, ami a kapott gólok számában visszatükröződik. A támadásoknál az átlövésekkel voltak problémák, amit orvosolnunk kell.” – Kemény Andrea

Edzői szemmel (U13 II.): „Nagy elszántsággal utaztunk el Győrbe, a versenykiírás szerint egy évvel idősebb korosztályba neveztünk a csapattal, mégis az éremszerzés volt a célunk. Sajnos erről éppenhogy lemaradtunk, és végül a 4. helyen zártuk a tornát. Kicsit szigorú, ha azt mondom emiatt csalódott vagyok, de minden esélyünk megvolt rá, hogy valóban elcsípjük a dobogó valamelyik fokát. Az utóbbi időszakban már sikerült tempót váltanunk, és elég gyors kézilabdát játszani, amihez egy nagyon összeszedett védekezés társult. A tornán viszont nem igazán állt össze a védelem, emiatt nagyon hiányoztak a "könnyen" szerzett góljaink, felállt fal ellen pedig nem voltunk elég veszélyesek a kapura. Talán kicsit több technikai hiba csúszott be, mint amit vártam, de olyan sorozatterhelésnél, amit egy többnapos torna jelent, a fáradtsággal bizony előjönnek a hibák. Azt hiszem az elődöntő és a bronzmérkőzés során kicsit megfogyatkozott az elszántságunk. Igazán kár, hogy ez most így alakult, mert fantasztikus volt az éremátadáson és a döntőn is a hangulat. Emellett voltak szép egyéni teljesítmények, Berényi Kira és Lukácsi Jázmin fejenként  25-25 góllal voltak a csapat legeredményesebbjei, illetve olyan új játékelemet sikerült mérkőzéshelyzetben is megcsinálnunk, amit csak nemrég kezdett el gyakorolni a csapat. Ez külön öröm volt számomra, mindig jó viszontlátni, ha valami beérik és eljut a megvalósítás szintjéig. Összességében nagyon tanulságos volt a kupa, mindenképpen hozzájárult a lányok fejlődéséhez. A 4. helyezéshez gratulálok a csapatomnak!” – Maurer Szandra

 

LA – 2002 lány kategória

Serdülő I. osztályú csapatunk a legidősebb korosztályban indult, ahol két csoportban 12 együttes harcolt meg a helyezésekért. Lányaink ellenfelei a „B” csoportban  NEKA 2003, a Szeghalmi NKC, az osztrák HYPO NÖ, a szlovák VSK Dunaszerdahely és a cseh HK Hodonin korosztályos csapatai voltak, míg az „A” csoportban a Győri ETO KC, a Pénzügyőr SE, a Békéscsabai ENKSE, a Szigetszentmiklósi NKSE, a cseh HC Zlín, és a szlovák Iuventa Michalovce gárdái játszottak egymás ellen. Serdülő csapatunk végül hat vereséggel a 12. helyen zárta a tonát.

Eredmények:

ÉRD – Szeghalmi NKC 14:16

ÉRD: Fekete Adél, Almási Anna, Balogh Hanna, Szunyok Renáta, Zimek Krisztina 1, Esősi Laura 2, Brunecker Flóra 5, Kiss Dorottya Zsófia 4, Molnár Zsófia 1, Tekauer Gréta, Ványai Fanni, Búzási Boglárka, Kovács Eszter 1, Katona Kitti

NEKA 2003 – ÉRD 27:2

ÉRD: Fekete Adél, Almási Anna, Balogh Hanna, Szunyok Renáta, Zimek Krisztina 2, Esősi Laura, Brunecker Flóra, Kiss Dorottya Zsófia, Molnár Zsófia, Tekauer Gréta, Ványai Fanni, Búzási Boglárka, Kovács Eszter, Katona Kitti

ÉRD – HYPO NÖ 11:17

ÉRD: Fekete Adél, Almási Anna, Balogh Hanna, Szunyok Renáta, Zimek Krisztina, Esősi Laura, Brunecker Flóra, Kiss Dorottya Zsófia 5, Molnár Zsófia 2, Tekauer Gréta 2, Ványai Fanni, Búzási Boglárka, Kovács Eszter 2, Katona Kitti

VSK Dunaszerdahely – ÉRD 11:8

ÉRD: Fekete Adél, Almási Anna, Balogői szemmel: „h Hanna, Szunyok Renáta, Zimek Krisztina, Esősi Laura, Brunecker Flóra, Kiss Dorottya Zsófia 3, Molnár Zsófia, Tekauer Gréta 3, Ványai Fanni, Búzási Boglárka, Kovács Eszter, Katona Kitti

ÉRD – HK Hodonin 12:19

ÉRD: Fekete Adél, Almási Anna, Balogh Hanna, Szunyok Renáta, Zimek Krisztina 6, Esősi Laura 1, Brunecker Flóra 2, Kiss Dorottya Zsófia 1, Molnár Zsófia 2, Tekauer Gréta 1, Ványai Fanni, Búzási Boglárka, Kovács Eszter 1, Katona Kitti

11-12. helyért: Szigetszentmiklósi NKSE – ÉRD 17:16

ÉRD: Fekete Adél, Almási Anna, Balogh Hanna, Szunyok Renáta, Zimek Krisztina 2, Esősi Laura 4, Brunecker Flóra 1, Kiss Dorottya Zsófia 4, Molnár Zsófia 2, Tekauer Gréta 2, Ványai Fanni, Búzási Boglárka, Kovács Eszter 1, Katona Kitti

Edzői szemmel: „Színvonalas nemzetközi tornán vagyunk túl, szerettünk volna izgalmas, jó mérkőzéseket játszani, amely csak részben valósult meg. Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, rengeteg hibával játszottunk az egész tornán, a helyzeteinket nem tudtuk jó százalékban értékesíteni, és sajnos a védekezésünk sem állt össze úgy, ahogy a bajnoki mérkőzéseken. Az utolsó három összecsapáson kevesebb hibával játszottunk, így minden esélyünk megvolt a győzelemre, de a döntő pillanatban hibáztunk., úgy éreztem nem tudtunk kellőképpen koncentrálni. Csalódott vagyok a mutatott játék miatt, mert tudom, hogy ez a csapat sokkal többre képes. Összességében hasznos volt a torna, hiszen erős, dinamikus csapatokkal találkoztunk a három nap alatt, és ezekből a mérkőzésekből mindenképpen lehet tanulni. A hibákat pedig megpróbáljuk kijavítani, mind támadásban, mind védekezésben a következő bajnoki mérkőzésig.” – Horváth Csilla

 

Támogatóink

Médiapartnereink