Felnőtt

Korosztály: 

31:21-es győzelmet aratott az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata a Moyra Budaörs otthonában, péntek este. Ez volt az újjáalakult érdi együttes második felkészülési találkozója Horváth Roland irányítása alatt.

A találkozó gyászszünettel kezdődött a tegnap, tragikus körülmények között elhunyt Boros Olivér emlékére. A 29 éves sportpszichológus, aki a korábbi érdi vezetőedző, Szabó Edina fia volt és a klubnál is dolgozott, egy hétvégi lakodalom után szenvedett balesetet, mely során olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette.  

A felkészülési mérkőzésen végig dominált az ÉRD, Szabó Kitti, Horváth Dóra, Walfisch Mercédesz és a többiek kézben tartották az irányítást. Az első félidő végére nyolc gólos előnyt szereztek. A felek 17-9-es érdi vezetéssel fordultak. A második játékrészben sem változott a játék képe, ami a vendég dominanciát illeti. A tíz gól körüli különbséget a lefújásig tartotta az ÉRD, amely megérdemelten nyert. 

A találkozó után Horváth Roland, az ÉRD és Buday Dániel, a Budaörs vezetőedzője is elmondta, hogy ezen az összecsapáson nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy az edzéseken gyakorolt technikai és taktikai elemeket minél hatékonyabban megvalósítsák, a hibákat pedig kiszűrjék, amiből tanulni tudnak.

Az ÉRD és a mezőny legeredményesebb góllövője Szabó Kitti volt nyolc találattal.

Felkészülési mérkőzés:

Moyra-Budaörs - ÉRD 21:31 (9:17) 

Forrás: erdmost.hu Pecsuvácz Péter

Rovat: 
Korosztály: 

Szurkolói ankét kerül megrendezésre 2020. július 30-án 19:00-20:30-ig.
Találkozzunk az ÉRD Arénánál, ahol megjelennek az edzők és a csapat tagjai, tőlük lehet kérdezni, szó lesz a jövőbeli tervekről, célokról, és a szurkolókkal közös programtervekről!
Várunk mindenkit szeretettel!

Egy csapat egy szív! HAJRÁ ÉRD!

Rovat: 
Korosztály: 

Nagyszerű hangulatban érkeztek csapatépítőre az érdi Lányok a Gubacsi hídhoz, ahol a Csepel Evezős Klub SE segítségével vízre kerültek a hajók.

A közös evezés után a bográcsozásé volt a főszerep, ahol kiderült, lányaink a gasztronómiához is kiválóan értenek! A délutánt közös kötetlen beszélgetéssel és persze a finom étel elfogyasztásával zárták.
Mindent összevetve remekül sikerült a csapatépítő, összeborulás igen, vízbe borulás nem volt!

HAJRÁ ÉRD! EGY CSAPAT EGY SZÍV!

Rovat: 
Korosztály: 

A július 22-én 23. születésnapját ünneplő Paróczy Sárával erősítette meg keretét az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata. A Váci NKSE-től kölcsönbe érkező beálló Horváth Rolandék tizedik nyári szerzeménye, a keret azonban még nem teljes.

Az átigazolás bejelentésének napján szülinapját ünneplő Paróczy Sára eddigi karrierjét a Váci NKSE-nél töltötte, amely mellett a Gödi SE-ben is megfordult. Vácon az élvonalban a 2018/2019-es kiírásban mutatkozott be, ahol nyolc meccsen négyszer volt eredményes, míg a mögöttünk hagyott csonka idényben 19 meccsen ugyancsak négyszer talált be az ellenfelek kapujába. Paróczy Sára a 2020/21-es szezonra érkezik kölcsönbe az ÉRD-hez.

A beálló poszton így három játékossal rendelkezik Horváth Roland, hiszen Paróczy mellett Simon Armilla, illetve az FTC-től kölcsönbe érkező Zsiborás Luca is ezen a poszton bevethető.

Nyári játékosmozgás az ÉRD női kézilabda csapatánál (2020/21):
érkezők: 
Fekete Bozsana (MTK Budapest), Győrffy Alexandra (Eszterházy SC), Horváth Dóra (MTK Budapest), Kopecz Barbara (EUbility-Group Békéscsabai ENKSE), Mód Noémi (Kispesti NKK), Mézes Laura (EUbility-Group Békéscsabai ENKSE), Szabó Kitti (Váci NKSE), Walfisch Mercédesz (Alba Fehérvár KC), Györkös Rebeka (Alba Fehérvár KC)
kölcsönbe érkezők: Paróczy Sára (Váci NKSE), Zsiborás Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
távozók: Bízik Réka (HC Dunaszerdahely - szlovákiai), Julie Foggea (Rapid Bukarest - román), Gávai Szonja (?), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Markéta Jerábková (Thüringer HC - német), Kisfaludy Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Nikolett (Siófok KC), Jovana Kovacsevics (Minaur Baia Mare - román), Krpezs-Slezák Katarina (Rosztov-Don - orosz), Jelena Lavko (Minaur Baia Mare - román), Alexandra Nascimento (Bourg de Péage Drome - francia), Schatzl Natalie (Dunaújvárosi KKA), Szabó Laura (Váci NKSE), Termány Rita (?), Tóth Gabriella (Siófok KC)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint


 

Korosztály: 

Lejátszotta első edzőmérkőzését a teljesen megújult ÉRD női NB I-es kézilabdacsapata.


A zártkapus, ugyanakkor igen baráti hangulatú mérkőzésen az Alba Fehérvár KC csapatát fogadták az új érdi lányok.
Horváth Roland edző vezetésével csapatunk remek megoldásokkal és kiváló egyéni megmozdulásokkal mutatta meg, hogy a közösségi csapatszellem milyen hatékony tud lenni egy teljesen újonnan összeállított gárda esetében!
Az izgalmas és barátságos mérkőzésen összesen ötven gól született, mindkét csapat ugyanannyi gólt dobott. 

A fair play szabályait szem előtt tartva, ezúton is köszöntjük Triscsuk Krisztinát, aki ma ünnepli születésnapját.
A következő edzőmérkőzésünk a Budaörs ellen esedékes, idegenbeli pályán.

Egy csapat egy szív! Hajrá új ÉRDI LÁNYOK!

 

 

 

 

Korosztály: 
Korosztály: 
Korosztály: 
Rovat: 
Korosztály: 

Kölcsönbe érkezik az FTC-Rail Cargo Hungariától az ÉRD női kézilabda csapatához a 19 éves beálló, Zsiborás Luca. A fiatal tehetség már két évvel ezelőtt bemutatkozhatott az NB I-ben is.​

Zsiborás Luca teljes kézilabda-karrierjét a Ferencváros kötelékében töltötte. A 2001. május 21-én született beálló 2009 óta játszik a fővárosi zöld-fehéreknél. Az NB I-es első csapatban már 17 évesen, a 2018/2019-es idényben bemutatkozhatott, amikor a beálló poszton sérülésektől tizedelt FTC felvitte őt utánpótlásából, majd nem sokkal később profi szerződést is kötöttek a felek.

Az élvonalbeli bemutatkozás után még négy mérkőzést jutott neki zöld-fehérben, ezt követően a szezon végéig kölcsönbe az MTK-hoz került, s első idényében 16 meccsen 10 gólt szerzett. A 2019/2020-as idényt is az MTK-nál kezdte, ahol öt meccsen háromszor talált be.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Az eredeti tervek szerint július elsején kezdődtek volna meg a közös edzések Érden, ám a Váci NKSE-nél regisztrált tíz koronavírus-fertőzött után az ÉRD női kézilabda csapatánál is mindenkit teszteltek, s csak ezután kezdhették meg a felkészülést Horváth Rolandék.

Mint ismert, a Váci NKSE-nél tíz játékos is koronavírus-fertőzött, emiatt számos csapatnál szigorú intézkedéseket vezettek be. Az ÉRD is eredetileg július 1-jén kezdett volna, ám akkor mindenkit vírusvizsgálatnak vetettek alá, s az eredményig szigorú karantén várt a stábtagokra.

Mivel minden teszt negatív eredménnyel zárult, így hétfőn már tényleg belecsaphattak a munkába a lányok.

„Ez még kicsit átmozgató jellegű, hiszen sokan nem is kézilabdáztak a vírus okozta helyzet miatt, de már kézilabdacentrikus edzések lesznek, míg délelőttönként inkább az erőnléten lesz a hangsúly” – fogalmazott az első edzésnap második edzése előtt Horváth Roland, az ÉRD vezetőedzője.

„Szépen, szisztematikusan belerázódnak a lányok. Úgy gondolom, a felkészülés második részében már jóval komolyabb munkát kell végezni, hogy a magyar bajnokság rajtjára készen álljunk”

– fűzte hozzá.

A vezetőedző arról is beszélt, hogy a csapat összekovácsolódása miatt számos edzőmérkőzést vív az ÉRD. Sőt, már jövő hét szerdán, az Alba Fehérvár KC ellen sor kerül az elsőre (egyelőre nem tudni, nyilvános lesz-e a mérkőzés – a szerk.), ahol a fő cél az lesz, hogy a játékosok felvegyék azokat az impulzusokat, melyek a verseny hevében jönnek elő.

„Sok meccset kell játszanunk ahhoz, hogy össze tudjunk rázódni, lesznek csapatépítők és olyan dolgok, amivel a lányokat még jobban össze tudjuk hozni. A legfontosabb szakmai rész, hogy egységet tudjunk alkotni” – jegyezte meg Horváth Roland.

Az NB I-es felnőtt együttesben több utánpótlásjátékost is kipróbál az új vezetőedző, aki elmondta, közülük néhányan a több játéklehetőség reményében kölcsön lesznek adva, vagy kettős játékengedéllyel szerepelhetnek más együttesben is. Annyi viszont bizonyos, hogy a közeljövőben még két-három érkezője biztosan lesz az ÉRD-nek, amely hivatalos honlapján jelenti majd be új igazolásait.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink